Küldetésünk

Küldetésünk

Budavári Nagyboldogasszony (Mátyás)-templom kiemelkedő helyet tölt be az Egyház és a nemzet történelmében és jelenében, a főváros idegenforgalmában, illetve keresztény hitünk megélésében.

 

A templom zavartalan üzemeltetését, karbantartását, a vallási, kulturális és idegenforgalmi feladatok összehangolását a hitéleti szempontok feltétlen elsőbbségének szem előtt tartásával – mivel a templom szent hely, az Isten háza – a Mátyás-templom Gondnoksága látja el.

 

Mindennapi munkánk a kor követelményeinek megfelelően változik, de közös célunk a templom 1246-os alapítása óta változatlan: a templom emberkéz által alkotott szépségein, az itt játszott zenén és az élő keresztény közösségen keresztül minden idelátogatóval éreztetni a világot teremtő és minden embert üdvözíteni akaró Isten szeretetét. 

 

A Mátyás-templom Gondnoksága gazdasági tevékenységet is végez, mely az önfenntartáson túl a templom és az ott nyújtott szolgáltatások fejlesztését, valamint a magyar katolikus egyház szociális és kulturális céljait támogatja.

Vissza a tetejére